| 2009.
január 27.,
február 24.,
március 31.,
április 28.,
május 26.,
június 15. |
 |
2010-ben újfajta sportköltségvetés kell Sárközy szerint
2009. január 27. |
 |
| |
|
videoanyag
|
Jövőre újfajta sportköltségvetést kell készíteni, a népegészségügyi és az oktatási programból pedig további jelentős milliárdokat lehet majd bevonni a lakossági szabadidősport állami támogatásába - jelentette ki Sárközy Tamás, a Nemzeti Sporttanács (NST) elnöke a Baross Étteremben, a SportFogadó című sport talk-show felvételén.
A jogászprofesszor elmondta: eddigi NST-elnöki munkája egyik eredményének érzi, hogy már idén a sportköltségvetés 15 százalékát csoportosították át a profi sporttól az utánpótlássportba. A parlament döntésének eredményeképpen így részesülhetett például 170 milliós támogatásban a jégkorongsport utánpótlása. "Ez előrelépés, de még nem elegendő" - hangsúlyozta Sárközy, aki a műsor felvételén azt is elárulta magáról, hogy távoli rokona Nicolas Sarkozy francia elnöknek. |
Az NST elnöke ismételten arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unióban az államnak csak a gyermek-, az ifjúsági- és a lakossági szabadidősport támogatása a feladata, s a professzionális sportot elsősorban az üzleti világnak kell eltartania.
Sárközy Tamás szerint 2010-re már egy újfajta sportköltségvetést kell készíteni, amelyben a diák és a szabadidősportnak a jelenleginél nagyobb arányban kell részesülnie az állami támogatásból. Az elnök úgy látja, a népegészségügyi és az oktatási programból jelentős összegeket lehet átcsoportosítani erre a célra, s így el lehetne érni, hogy a sport állami támogatása a jelenlegi 25 milliárdról 100 milliárdra növekedjen, s ezzel elérje a régóta emlegetett célt, a költségvetés egy százalékát. "Ebből a plusz összegből azonban a profi versenysport nem részesülne" - hangsúlyozta a jogászprofesszor.
|
 |
 |
A Az NST elnöke arra is kitért: javasolni fogja, hogy formálják át a 2006-ban ötpárti konszenzussal elfogadott Nemzeti Sportstratégiát, mert annak a jelenleginél operatívabbnak kell lennie úgy, ezért a hosszú távú stratégia mellé konkrét feladatokat és felelősöket is ki kell jelölni. Sárközy azt tervezi, hogy a Nemzeti Sporttanács az év végére készíti el ajánlását a sport új támogatási rendszerére, s ezt elképzelése szerint a 2010-ben hivatalba lépő kormány vezetheti be.
Forrás: MTI
|
A SportFogadó felvételét a Sport1 és Sport2 televízió program műsorában tekinthetik meg, „SportFogadó" főcímmel, „Terítéken a Sportélet” alcímen.
A szervezők minden sportbarátot szeretettel várnak, és örömmel fogadják a SportFogadó e-mail címre írt észrevételeket, javaslatokat, véleményeket. |
E-mail »
« Információ |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| |
|
| |
|