» Főoldal » Programok » Cégünkről » Szolgáltatások » Referenciák » Kapcsolat » Technikai info » Jogi nyilatkozat
 

Omega Rhapsody

Omega Rhapsody bemutató Halléban

Tavaly jelent meg Kóbor János lemeze Omega Rhapsody címmel. Ezen az albumon régi Omega dalok hallhatók új, korszerű hangszerelésben, szimfonikus kísérettel.

Az Omega Rhapsody 2010-ben készült stúdióalbum. Kezdetben  Kóbor János szólólemezeként harangozták be, de címéből is kitűnik, hogy nagyban az  Omegához kötődik. Az együttes korábbi dalaira alapul és a tagok egy része, illetve egykori vendégzenészek közreműködésével készült. A dalokat új, szimfonikus hangszereléssel rögzítették, egy 18 tételes műbe összefűzve. Mivel egy teljes szimfonikus zenekar közreműködésével rögzíteni az egész lemezt bonyolult lett volna, így a szimfonikus hangzást rockhangszerek és szoftverek felhasználásával állították elő. A stúdiómunkát külföldön végezték. Mivel az anyag nemzetközi terjesztésre készült, a dalok egy része angol változatban hallható.

A hivatalos bemutató, élő szimfónikus zenekarrak 2011. május 27.-én
a németországi Halléban, a Händel fesztivál megnyitóján volt.

    

A lemez anyagán túl egyes blokkok között elhangzott a Csillagok útján és a Gammapolis I. instrumentális változata, valamint ráadásként a Gyöngyhajú lány és a Petróleumlámpa. A koncerteken a lemezes felállás játszott, két kivétellel: basszusgitáron Szöllössy Kata, billentyűs hangszereken Földi Albert közreműködött.

    

További képek: Omega Rhapsody lemezbemutató ; Omega Rhapsody Törökbálint ; Omega Rhapsody Halle

Omega  Rhapsody (2010)

01. Rhapsody (Liszt Ferenc- 2. magyar rapszódia - részlet)
02. Overtrue (Nyitány) - Transcendent (angol), 1996
03. Silent Garden (Égi harangok) - Transcendent (angol), 1996
04. Arc - Az Arc, 1981
05. Tower of Babel (Babylon) - Transcendent (angol), 1996

06. Éjféli koncert - Időrabló, 1977
07. Meghívás - Égi jel, 2006
08. Break the Chain (Minden könnycseppért kár) - Transcendent (angol), 1996

09. Tomorrow (Levél Poste Restante) - Transcendent (angol), 1996
10. Napot Hoztam Csillagot - Időrabló, 1977
11. Child in Your Arms (Hallgatag szív) - A föld árnyékos oldalán, 1986
12. Égi Jel - Égi jel, 2006
13. Kötéltánc - Omega XI, 1982 
14. Hajnali Óceán - Babylon, 1987
15. Mozgó Világ - Nem tudom a neved, 1975
16. Metamorfózis (eredetileg Metamorfózis II.) - Csillagok útján, 1978

17. Return to the Garden (A kereszt-út vége) - Transcendent (angol), 1996
18. Final (Finálé)

Közreműködő zenészek:

Kóbor János – ének
Edwin Balogh, Bencsik Tamara, Tisza Bea – vokál
Debreczeni Ferenc – dob
Küronya Miklós – basszusgitár
Szekeres Tamás – gitár
Gömöry Zsolt – billentyűs hangszerek

Zenei rendező: Benkő László, Gömöry Zsolt, Kóbor János
Hangmérnök: Küronya Miklós, John Gallen
Borító: Kóbor János, Hérics Nándor
Producer: Kóbor János, Trunkos András